Polgármesteri köszöntő

polgarmesterKedves Ostorosi Polgárok!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm településünk minden kedves lakóját, polgármesterré választásomat követő első hivatalos megszólalásom alkalmával.

Ez a megszólalás, mivel is kezdődhetne mással, mint az őszinte köszönetnyilvánítás szavaival. Köszönet azért a megtisztelő bizalomért, amelyet szavazataikkal megelőlegeztek számomra. Köszönet azért a felhatalmazásért, hogy rám bízták településünk további sorsának alakítását és irányítását.

Már megválasztásom előtt is tudtam, azt követően pedig még jobban kikristályosodott bennem, hogy a rám bízott feladat sokrétű, összetett és maximális felelősséget követel meg tőlem. Mint korábbi alpolgármester, illetve több cikluson keresztül tevékenykedő képviselő előtt világosak voltak mind a feladatok, mind pedig a lehetőségeink.

Így ma is tiszta lelkiismerettel megismételhetem választási ígéreteimet:

  • Minden erőmmel, tehetségemmel és rendelkezésemre álló kapcsolataimmal településünk fejlődését kívánom szolgálni.
  • Megbecsülve eddigi eredményeinket, támaszkodva azokra, céljaink és lehetőségeink összehangolásával törekszem Ostoros község további töretlen fejlődésére és fejlesztésére.
  • Hiszem, hogy a képviselő-testület minden tagja a településünket érintő kérdésekben, ahogy eddig is, úgy a jövőben is, egy emberként áll a közös ügyeink mellé.

Szólni kell röviden a mindannyiunkat érintő, de elsősorban a jövő nemzedék szempontjából fontos közösségi dolgainkról, feladatainkról:

  • Meg kell őrizni, illetve tovább kell növelni településünk megtartó képességét.
  • Ehhez tovább kell fejlesztenünk szolgáltatásaink színvonalát, az egészségügyi, az iskolai, az óvodai, valamint az időskori ellátás feltételeinek javítását.
  • Figyelemmel adottságainkra, szőlő-és borkultúránkra, valamint hagyományainkra, meg kell őrizni értékeinket.
  • Fokozottan oda kell figyelni kulturális, szabadidős és sport lehetőségeink fejlesztésére.
  • Emellett fontos az eddigi jó közbiztonságunk megőrzése, az itt élők megszokott komfortérzetének megtartása, javítása.

Tisztelt Ostorosi Lakosok!

Akik jól ismernek, és szerencsére elég sokan vannak-tudják, hogy nem tartozom a nagyhangú, ígérgetős embertípusok közé. Halkan, kitartóan és céltudatosan szeretek dolgozni. Ezen munkamódszeremet megtartva szeretném közösségünket szolgálni!

Azt hiszem, valamennyien tudjuk,- a közösség ereje a közösségben van! Ezért kérem az Önök aktív, támogató segítségét a jövőben is!

Végül kívánok Ostoros Aprajának és Nagyjának erőt, egészséget, egyéni és közös sikerekben gazdag folytatást!

Ostoros, 2016. február havában

Böjt László