GALUSKA GÁBOR hegybírót kérdeztük
A hegyközség olyan KÖZTESTÜLET, amelyet egy vagy több település bortermelői hoznak létre a termelés, a kereskedelem szabályozásának, a minőségi bortermelés védelmének érdekében. Hány hegyközség van ma Magyarországon?
A hegyközségi törvény alapján egy önálló hegyközségnek legalább 300 ha szőlőterülettel kell rendelkeznie. Amennyiben ez nincs meg, akkor be kell olvadnia egy másik hegyközségbe.
Ennek következtében sok hegyközség mára „eltűnt”, beolvadt vagy összeolvadt másik hegyközséggel. Így lett nálunk pl. noszvaji és a szomolyai hegyközségekből egy hegyközség.
Jelen pillanatban 97 hegyközség található a borvidékeinken. Ez a szám sajnos többnyire csak fogy a termőterületek kivágásával, a beolvadások vagy összeolvadások miatt.
Ön az Ostorosi Hegyközség hegybírója. Kérem, mutassa be ennek a hegyközségnek a szervezeti felépítését!
Az Ostorosi Hegyközség legfőbb önkormányzati testülete a Közgyűlés, amely évente legalább egyszer ülésezik és dönt a gazdálkodásról. Elnöke Koós Viktor.
Van egy hétfős Választmányi Bizottságunk, amely a Közgyűlés határozatai szerint irányítja a hegyközséget, és intézkedik olyan ügyekben, amelyet a törvény vagy az alapszabály nem utal a hegyközség más testületi szervének vagy tisztségviselőjének hatáskörébe. Tagjai: Koós Viktor elnök, Rázsiné Mészáros Ágnes, Hegyi László, Soós János, Szuromi László, Ipacs Zoltán, Radácsi András.
A pénzügyi gazdálkodást a három tagú Ellenőrző Bizottság felügyeli. Ennek elnöke Bán Miklósné, Kati néni.
A közigazgatási hatósági ügyek vitele a Hegybíró feladata.
Egy hegyközségnek termelők és kereskedők lehetnek a tagjai. Hány főt ölel fel jelenleg az ostorosi?
Ostorosi borászati üzemmel 11 hegyközségi tagunk rendelkezik. Ők azok, akik „hivatalosan” készítenek bort.
Szőlőtermesztéssel 160 tagunk foglalkozik.
A kifejezetten „csak” kereskedők nem tagjai a hegyközségnek. Persze, minden borászati üzem kereskedik, hiszen az a célja, hogy eladja a megtermelt borokat.
Hogyan különül el az Ostorosi Hegyközség esetében a hegybíró és az elnök feladatköre?
Az elnök feladatai:
- összehívja és előkészíti a közgyűlés, a részközgyűlés, küldöttközgyűlés és a választmány üléseit
- gyakorolja a munkáltatói jogot a hegyközség alkalmazottai felett
– ellátja a közgyűlés, illetve a választmány döntése alapján ellátja a közgyűlés, illetve a választmány által részére meghatározott feladatokat
A hegyközségnek a közgyűlés és a választmány határozatainak végrehajtásáért az elnök felel.
A hegyközséget harmadik személyekkel szemben és a hatóságok előtt az elnök képviseli.
Az alapszabály a képviseletre az elnökön kívül más tagot is feljogosíthat.
A hegybíró feladatai:
– eljár a névjegyzékbe való felvétellel, illetve törléssel kapcsolatos ügyekben, vezeti a hegyközségi névjegyzéket, első fokon eljár a közigazgatási hatósági ügyekben
– a jogszabályban meghatározott módon a hegyközség által vezetett nyilvántartásokból adatot szolgáltat
– kiadja a telepítési engedélyeket, vezeti az újratelepítési jogok és a telepítési engedélyek nyilvántartását
– vezeti a gazdasági aktát, ellenőrzi a gazdasági aktában nyilvántartott területek állapotát, a nyilvántartott adatok valóságtartalmát
– ellátja a számára törvényben meghatározott feladatokat
– az engedély nélkül telepített szőlőültetvényekről értesíti a növénytermesztési hatóságot
– a számítógépes nyilvántartásában foglalt adatokat rendszerezi és összegezi
– a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló törvényben szereplő közigazgatási szervek, valamint a borgazdálkodás körébe tartozó ellenőrzéseket végző szervezetek számára megkeresésre adatot szolgáltat
– a szőlőtermelőnek a szőlőterületére, szőlőfajtáira, a tárgyévi termésmennyiségére és a szőlőfelhasználására vonatkozó adatokat egyedileg azonosítható módon, jövedéki ellenőrzés elősegítése céljára adathordozón vagy elektronikus úton továbbítja a vámhatóságnak
Mekkora területet ölel fel az Ostorosi Hegyközség?
2021 január elsején: 474,24 ha területtel rendelkezünk.
Minden hegyközség alapfeladata saját arculatának kialakítása, az eredet-és minőségvédelem. Mit jelent ez Ostoros vonatkozásában?
Az alapokat az Egri Borvidék által hozott szabályok jelentik. Ezen a borvidéken három eredetvédelmi kategóriát fogadtunk el.
Classicus, ami hagyományosan a régi „minőségi bor” kategória volt. Vannak bizonyos szabályok, amelyek más borvidéken nincsenek meg.
Superior: alacsonyabb terméshozammal (max. 80 q/ha), magasabb mustfokkal szüretelt termésből, szigorú szabályozással készült borok.
Grand-Superior: legmagasabb kategória (max. 60q/ha termésmennyiség), további szigorításokkal készült borok.
Az ostorosi termelők a termőterületek megismertetésében, és minél magasabbra pozicionálásában érdekeltek. Ez azt jelenti, hogy a jobb ostorosi dűlőkből származó borok magasabb minőségben, persze alacsonyabb mennyiségben termelhetők, mint a más helyekről származók. Ilyenek pl. A Pajados, Kutya-hegy, Szél-hegy stb. Ezekről a helyekről származó boroknál tüntethető fel a címkén az, hogy ostorosi és a dűlő megnevezése.
A borvidéki szabályzatunk azt is kiköti, hogy a település és a dűlő csak a Grand superior kategóriájú boroknál tüntethető fel.
Melyek az itt megtermelt fajták?
Az Egri Borvidéken és így az Ostorosi Hegyközségben is nagy a szőlőfajta-választék. Fehér szőlők:
Chasselas, Cserszegi Fűszeres, Ezerfürtű, Irsai Olivér, Ottonel muskotály, Sárga muskotály, Bouvier, Chardonnay, Furmint, Hárslevelű, Királyleányka, Leányka, Olaszrizling, Pinot blanc, Rajnai rizling, Rizlingszilváni, Sauvignon blanc, Szürkebarát, Tramini, Viognier, Zenit, Zöld veltelíni. Kékszőlők:
Bíborkadarka, Blauburger, Kadarka, Kékfrankos, Kékoportó, Turán, Zweigelt, Cabernet franc, Cabernet sauvignon, Menoire, Merlot, Pinot noir, Syrah
Hol lehet megvásárolni az ostorosi borokat?
Szerintem mindenhol. Nem szeretnék kiemelni egy kereskedelmi egységet sem. A helyi értékesítést kellene fokoznunk, ehhez viszont az idegenforgalmat kell felfejlesztenünk.
Hol van borkóstolási lehetőség?
Borkóstolási lehetőség szinte minden pincénél adott, a borászatokkal, borászokkal kell felvenni a kapcsolatot. Ők: Böjtbor Kft., Csirmaz Zoltán, Grappa Kft., Koós Viktor, Kiss Borbirtok Kft., Orsolya Pincészet, Ostorosbor Zrt., Rázsiné Mészáros Ágnes, Sebők László.
Az Ostorosi Hegyközség – melynek székhelye a közösségi ház – rendszeresen támogatja a helyi közösségeket, rendezvényeket. Melyek ezek?
Több rendezvényben is részt veszünk, ezek közül talán a legnagyobb az Ostorosi Rozé Fesztivál, amit az Önkormányzat és az Ostorosbor Zrt.- vel közösen szervezünk.
Segítünk a Szüreti felvonulás lebonyolításában, amely egy nagyon szép, régi hagyományokat felelevenítő szokásunk.
Januárban mindig megtartjuk a hagyományos borszentelésünket is a templomban, ez az idén sem maradt el.
Segítjük, ezenkívül, amiben tudjuk, a Hagyományőrző és Nyugdíjas Klub által szervezett programokat.
Milyen évet tud maga mögött az Ostorosi Hegyközség? Hogyan értékelné a 2020-as évet?
A tavalyi év szőlőtermesztés szempontjából kimagasló mennyiséget és minőséget hozott. Egész évben szép volt az időjárás, a szőlő fejlődésének kedvezett. Jól beérett alapanyagból lehetett elkészíteni a borokat, amelyek közül sok már a polcokon található az üzletekben. Az érlelésre szánt borok a pincékben vannak, fejlődnek.
A forgalmazásra, sajnos, rossz hatással van a koronavírus-járvány, elmaradtak a turisták, az éttermek bezártak, – ezért az ebben a szegmensben értékesítő pincészetek sokat vesztettek tavaly. Reméljük , hogy idén visszatérhetünk a „rendes kerékvágásba”.
Némileg javítja a helyzetet, hogy az otthoni fogyasztás megnőtt, így az üzletekből több bor fogy, mint esetleg régebben.
Ostoros, 2021. január 11.
(esha)