Az Ostorosi Zsályák – Interjú Kolozsvári Tibornéval
Folytatjuk beszélgetéseink az ostorosi közösségek vezetőivel. Mai interjúalanyunk KOLOZSVÁRI TIBORNÉ, az Ostorosi Zsályák nevű tánccsoport vezetője. Marika, ti mikor, hogyan alakultatok?
2015 októberében döntöttük el a Hagyományőrző és Nyugdíjas Klub tagjai közül 8-an, hogy a magunk örömére elkezdünk táncolni. Annyira megszerettük ezt a tevékenységet, hogy egy idő után ennél többet akartunk, és úgy döntöttünk megmutatjuk másoknak is táncunkat. Első versenyszerű megmérettetésünk 2016 májusában volt, a Gyöngyösi Szenior Táncfesztiválon. Buttelás tánccal léptünk fel, és a kiváló minősítés mellett különdíjat is kaptunk. Ez a szép kezdés erőt, lendületet adott a csoportnak, visszaigazolást arról, hogy jó úton járunk, érdemes folytatni a táncolást.
Hányan vagytok a csoportban?
Most már csak 7-en. Bóta Rózika, sajnos, – akit nótaénekesként is sokan ismertek – egy éve nincs közöttünk. Ő az égi színpadokon énekel és táncol… A tánccsoport tagjai jelenleg: Petykó Ferencné, Bóta Lászlóné, Kós Jánosné, Hegyi Margit, Bóta Zoltánné, Flaisik Mihályné és jómagam.
Milyen táncokat jártok?
Leginkább néptáncokat (summás, párnás, buttelás, asszonyok a lányos háznál), de szívesen tanulunk meg és adunk elő modern táncokat is, pl. zumbát, vagy más, vidám, ha úgy adódik, akár bolondos koreográfiájú műsorszámokat is.
Ki tanítja a táncokat?
A néptáncot Vargáné Kiss Ágnes, helyi óvónő, a Lajtha Néptáncegyüttes táncosa, a modern táncokat, pedig, Újvári Katalin állította össze.
Milyen gyakran próbáltok? Hol?
Heti 2-3 alkalommal a közösségi ház klubszobájában, vagy előadótermében – mikor, melyik szabad. De, ha versenyre vagy rendezvényre készülünk, akkor ennél sokkal gyakrabban, szinte minden nap próbálunk. És, ha a Rédei Miklós Közösségi Házban bármilyen ok miatt (szünet, vagy sok program, rendezvény) nem tudunk próbálni, akkor nálam, otthon az udvaron gyakorolunk, leginkább esténként. Ilyenkor a zene hallatára a járókelők vagy a szomszédok megállnak és be-beleselkednek a kapun, hogy mi történik. Sőt, olyan is van, hogy amikor a szomszéd meglátja a lányok gyülekezését, bejelenti, ő is jön… nézni-hallgatni a próbát.
Hol szoktatok fellépni?
Minden év májusában tartják a gyöngyösi Kelet-magyarországi Regionális Szenior Táncfesztivált. Ha ezen a versenyen megfelelünk, akkor mehetünk a Gyulán megrendezésre kerülő Országos Szenior Táncfesztiválra. Eddig mindig eljutottunk az országos megmérettetésekre. Ezen kívül több meghívásnak tettünk, teszünk eleget.
Felléptünk Andornaktályán a Zsuzsanna Bálon, a hajdúszoboszlói táncfesztiválon, Pétervásáron az Arató Ünnepségen és a Térünnepen, Kisnánán a Dalos Találkozón és a Szlovák Napokon, Makláron, Novajon a szüreti felvonuláson, Egerben a Dobó Katica Egyesület rendezvényein. És, természetesen községünkben, idehaza minden rendezvényen, programon, ahol igény van ránk: a Hagyományőrző és Nyugdíjas Klub programjain, a Rozé Fesztiválon, a Falunapon, a helyi Vöröskereszt rendezvényein stb.
Mindössze 4 éve jöttetek létre és, máris szép eredményeket értetek el. Melyek ezek?
Kiváló minősítés, különdíj, 3 arany és 4 ezüst minősítés. A sok próba meghozta a szép sikereket! Ezúton is szívből köszönjük két oktatónk fáradozását, önzetlen felkészítő munkáját!
Egyszer vége lesz ennek a járványügyi helyzetnek. Mit terveztek, ha újraindul az élet oly módon, hogy újból találkozhattok, próbálhattok? Mit terveznek az Ostorosi Zsályák, hiszen a zsálya, a névadótok egyszerre gyógynövény és dísznövény is…?
Ápolni tovább a tánc, a hagyományok, a csoport nyújtotta örömöket, és megmutatni ezt az örömöt, valamint a táncban rejlő szépséget vagy vidámságot, derűt másoknak is.
Nagyon-nagyon hiányzik a tánc, a többiekkel való együttlét. Mindjárt elfelejtjük, amit eddig megtanultunk… Nagyon jó volna, ha mielőbb normalizálódna az élet, de azt is tudomásul vesszük, hogy az egészség mindennél fontosabb…
Ostoros, 2020. 05.14.
(esha)